Megnéztem én is a Direkt36 napokban kijött filmjét, A dinasztiát az Orbán Viktorhoz közeli vállalkozók mesés gazdagodásáról. Aki követi a híreket, annak persze újat nem mondott, de egybecsomagolva azért mégis érthetőbbé válik az a sztori, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének nevezett politikai kapitalizmus hogyan tudta befogni az EU-s fejlesztési pénzeket és állami megrendeléseket arra, hogy új, nemzeti burzsoáziát pattintson magának.

Ez utóbbi jelenség furcsa amúgy. Oknyomozó újságírók kisebb hada dolgozik azon, hogy a közpénzek áramlását kövesse, a céghálókat felgöngyölítse, ami a sajtóban egyfajta kalandos, szövevényes történetet rajzol ki – míg egyszerűen a projekt méreténél fogva is az ember folyton-folyvást belebotlik abba, ahogy a nemzeti bajnokoknak kikiáltott réteg egyre nagyobb szeletet hasít ki a magyar gazdaságból és fizikai valóságból egyaránt. Tekintve, hogy a projekt mennyire monopolisan az ingatlan- és infrastruktúra-fejlesztésen alapul, az oknyomozó cikkeknél azért mellbevágóbb tud lenni a valóság, amikor szembe jön egy ortó nagy irodaház, szálloda, vagy amikor munkagépek lepik el a hegyet.

Van azért egy fullasztó megalománia, már ami a legújabb újgazdagok sikermellényes brigádjának ízlését illeti, ami egyre inkább leuralja a világunkat, és amivel szemben ténylegesen tehetetlennek érezzük magunkat – miközben az ország gazdaságának egy jó része, és így nem elhanyagolható számú ember megélhetése direktben függ ennek a megalomániának a megvalósításától.

Ami a filmmel kapcsolatban zavart, vagy pontosabban megér egy-két megjegyzést, az a nézőpont, ami kirajzolódik a készítők és a megszólalók részéről. A film arra van kihegyezve, hogy ezek a tőkések állami hátszéllel, személyes bekötöttséggel rendelkeznek a rendszerbe, ennek ellenére hiú emberek módjára olyan tradicionális PR- és imázsépítést folytatnak, amilyet az igazi üzletemberek szoktak, miközben ők maguk nem azok, hát valódi kockázatot nem vállalnak.

Nem mondok azzal újat, hogy alighanem ez a kérdés az, ami talán a legnagyobb töréspont a NER és az ellenzéke között, amit plasztikusan az öregebb Lánczi fogalmazott meg: amit a kritikusai korrupciónak neveznek, az a Fidesz legfőbb politikája. Azon ne akadjunk fenn, hogy az irányított közbeszerzéseket lehet-e korrupciónak nevezni, mert a lényeg úgy is az, hogy a NER liberális ellenzéke szerint létezik egy olyan ideális kapitalizmus, aminek a szemszögéből ez csakugyan korrupció – és ezek szerint létezik egy olyan kapitalizmus, ahol...