A napokban két magyar közéleti szereplő külföldi felszólalása is felháborodások sorozatát provokálta ki a magyarság körében. Deutsch Tamás európai parlamenti, angol nyelvű megnyilatkozása és Krasznahorkai László Svenska Dagbladetnek adott interjúja is hozzájárult rossz közérzetünkhöz.

Deutsch Tamás angol nyelvű ügyetlenkedése tökéletes mémalapanyaggal szolgált a kormánykritikus közösségi médiafelületeken, joggal. Hogy aki sokadik ciklusát és évét tölti az Európa Parlamentben életvitel- és megélhetésszerűen azzal, hogy egy nemzetet képviseljen nemzetközi színtéren, hogyan nem volt képes összehozni egy minimum középszintű angol nyelvtudást, amivel ennél jobban elboldogulna, és amivel magáról, országáról és a pártjáról is jobb bizonyítványt állítana ki, az rejtély. Ahogy az is, hogy miért tolt ki magával azzal, hogy angolul beszélt. A magyar is az EU hivatalos nyelvének számít, megkerülhette volna a problémát azzal, hogy magyarul beszél. A Tisza Párt le is ütötte a felkínált szettlabdát, és büszkén posztolta Dávid Dóra csiszolt, angol nyelvű felszólalását. De legyünk igazságosak, Medgyessy Péter vagy Karácsony Gergely sem arról híres, hogy vigyázzállásban szavalja Shakespeare-t. Mert hát lehetne ehhez az egészhez úgy hozzáállni, hogy ha már valakinek ilyen mértékű bizalmat szavaznak, akkor száztíz százalékban odateszi magát, megmutatja, jó példával szolgál, odacsap. Én valahogy ezt várnám.

De Deutsch talán túlságosan is könnyű prédának bizonyul, és nyelvi műveletlenségén röhögni valami olyasmi, amit a Fidesz-kritikus értelmiségiektől, influenszerektől már megszokhattunk. Az ettől agyvérzést kapó konzervatív jobboldal vonatkozó és az utóbbi időben sokat emlegetett ősélménye az egykori SZDSZ-holdudvari kollégák mindenkori gőgje, műveltségük fitogtatása. Ez minden mai jobboldali újságíró motivációs levelének csúcspontja, szakmai imperatívuszának genezise. Az átlag magyar pedig – és most ide nem véve nyelvi kompetenciákat, PISA-felméréseket stb. – biztosan könnyedén azonosul a képviselő úrral. Már általános iskolás korunkban belénk verték, hogy amit ott tanítanak, azt illik tudni, már csak amiatt is, mert ha nem tudjuk, akkor mi lesz belőlünk. Csak az sok esetben nem volt velünk megértetve, miért kell megtanulni a memoritert, miért kell Jókai tizenkét évesek számára olvashatatlan dolgait elolvasni, és miért lehet hasznos a Thalész-tétel. Csak. Mert kell.

A képviselőnk által bevitt önérzeti gyomrosra aztán a Krasznahorkai-féle felütés hozta el a K.O.-t. A magyarság kvázi lebutázása, helyzetének, állapotának le-reménytelenezése, lekezelése egy...