„Már éppen egymásnak estek volna, amikor a nyitott ablakon egy hatalmas, fekete húslégy repült be a Közösségibe, körözni kezdett a fejük fölött, aztán a mennyezeten sétált…”
Ménes Attila: Erdei vadak

Január, fagyos szél. Ónos eső, köd. Ezek számomra most a visszatekintés percei, az elmúlt évből kiemelkedő, sőt letaglózó olvasmányaim jutnak eszembe. Próbálok nyitottan, nem szemellenzősen visszanézni az évre a saját szobámban és buborékomban ücsörögve. Ennek kapcsán persze olyan kérdések foglalkoztatnak, hogy mi ma az irodalom? Ki mondja meg, kinek melyik könyve emelkedik ki a könyvesboltok jól megszuggerált és rendszerint ócska (pszichológiai tanácsadó) dömpingjéből?

2024-ben két író művei leptek meg igazán. Az egyik Mohamed Mbougar Sarr Ugyanolyan emberek, a másik Ménes Attila Erdei vadak című regénye. Mind a ketten a melegek világáról vonultatnak fel epizódokat. Nem vidámak, sőt szomorúak, de hát a jó irodalom folyton szomorú meg melankolikus – kínos nevetések, együttérzés. Van itt két jó könyv, amiket azonban a melegség unalmas kortársi ábrázolása kísér – az a netflixes maszlag, ami az utóbbi években szinte kibírhatatlanul egysíkúvá vált: a melegek áldozatok, a melegek jóemberek, a szexualitás közügy, az író szexualitása garancia (mintha bármit is tudnánk róla). Így válik az intim tér politikaivá, eladhatóvá és valamiféle hamis közös nevezővé, amivel a közösségi házakban lehet dicsekedni, hogy olvastad és fizettél érte.

Mohamed Sarr egy szenegáli, fiktív riportkönyvet írt az erőszak társadalmáról, amiben egy meleg muszlim férfi testét kihantolják és megalázzák túlvilági nyugalmában. Ménes Attila egy hajdúsági magyar tanítópár szerelmi boldogságát és szenvedéseit, két férfi szenvedélyesen bántalmazó, félrecsúszó és elhajló lakótelepi életét mutatja be; alkoholizmus, betegség és a magány keretezi a pontos leírásokat vágyról, gyerektelenségről. Az ágyaktól a sírig jutunk, ha e két művet összeolvassuk. Olyan érzelmi és társadalmi komplexitás tárul elénk, ami jóval kiemeli a melegeket az áldozatiság szerepéből, karakteressé és nem egyszerűen jóvá teszi vallomásaikat. A mindennapok szürke tárgyai kerülnek reflektorfénybe, és az elkerülhetetlenül privát úgy lesz politikai írói tárgy, hogy megértjük a közösség velük szemben történő viselkedési mintázatait. Nem a melegek a jók és nem a társadalom rossz. A társadalom nem kap automatikusan bántalmazó, abuzáló funkciót, ahogy a melegek sem szörnyetegek. Akad minden viselkedési mintából bőven, itt is, ott is. Komplex, letehetetlen...