Minap Csizmadia Ervin az Indexnek adott interjújában röviden összefoglalta, miként választ a magyar a rendszerváltás óta, milyen történelmi tanulási folyamat áll a döntéseink mögött, és miért nem volt idáig kétpártrendszer idehaza. Innen rugaszkodnék tova, azzal, hogy miért és miként ne is legyen – nem kitérve sem annak ecsetelésére, hogy nem, a kétblokkos pártrendszer nem kétpártrendszer, és hogy nem, a Fideszbe abszorbeált KDNP mint „belső koalíciós partner” nem értékelhető önálló pártként.

Annyi történelmi áttekintés ugyanakkor mégiscsak szükséges, hogy 1990 után viszonylag hamar kialakult az a helyzet, hogy az átmentett MSZMP-infrastruktúrával és a karantént lebontó Demokratikus Chartával legott a szocialista párt lett az „egyik”, 1994-es választási eredményével pedig az egymagában abszolút többséget élvező Nagy Párt, belekarolva az ekkor még szintén releváns szabad demokratákba, monumentális kétharmaddal. Velük szemben az eleve megosztott jobboldal pártjai két cikluson át folyamatos porlásban-osztódásban voltak, hogy az élelmes Orbán Viktor 1998-ban létrehozzon egy ingó-bingó kormányzati trojkát, a Fidesz–kisgazda–MDF koalíciót. Az első Orbán-kormány még úgy indul, hogy Torgyán József köztársasági elnöki posztról álmodik, folyamatosan feszegeti is a határait – hogy a ciklus végre minden posztját elveszítse, pártja pedig a közel 14 százalékos eredményből 1 százalék alá zuhanjon.

Ha a számokat nézzük, akkor 2002 óta a Fidesz „a” jobboldal, A Másik Nagy Párt. Kötőjeles segédcsapata, az MDF már az első, 2004-es EP-választáson elcsámborog, mint egy amerikai elnök, hogy a 2006-os két forduló között teljesen világossá tegye, Dávid Ibolya a pártot a két nagy közé szeretné elhelyezni. Az addigi MSZP–SZDSZ pólusképző erő ugyanekkor, Őszöd miatt megroppan, majd a vizitdíjas népszavazással be is dől. Gondoljunk bele: az 1994-ben létrejött mamutot 2006 óta hentelik; megszámolni is nehéz, hány pecsenyét sütöttek azóta belőle. Akárhogy is, a tavalyi EP-választás lett az első olyan országos választási aktus, amelyen ez a folyamat újabb szintet lépett: a 21 magyar képviselőből 18 vagy fideszes, vagy „kiábrándult fideszes”.

Mindezidáig a szalámizásban és lökdösődésben ügyes Orbán Viktor hatékonyan pusztította vagy domesztikálta a jobboldali kihívásokat. Az MDF-nek dicstelen vége lett (emlékszik valaki a JESZ-re?), a Jobbikot Vona után parizerbe töltötték és mamusszal széttaposták, a Mi Hazánk pedig talán taktikából...